Sötét volt, még tartotta magát az éjszaka. A hideg szél keresztül süvített a tájon - fák, bokrok, fűszálak közt, keresztül Vándor szívén. Magányosan állt a hegy tetején. Várta a hajnalt, amiről úgy érezte, soha születik meg.

Nem értette, miért alakult így az utazás. Nem értette, mi történik körülötte, vele, mi az ami benne lezajlik. Egy dolgot tudott. Ott, és akkor, magányosabb volt, mint addigi életében bármikor. Érezte szívében a fájdalmat, az elkeseredettséget, a csalódottságot. "Nem ezt ígérted!" - szerette volna kiabálni bele a szélbe, de maga sem tudta, kire haragszik.

"Magányos út, amire lépsz." - hallotta újra és újra a hangot, nem tudván kiűzni a fejéből. "Mit jelent a magány?", és "Mit jelent az út,?" kérdezte sokszor önmagától. "Mi az én utam?", "Mi az én életem?" Vándor sírt. Térdre rogyott, testét rázta a zokogás, és csak ismételgette a kérdést: "Ki vagyok én?"

Nagyon rég volt már, mikor tanítójával először találkozott, de az emlék tisztán élt fejében. "Ki vagyok én? Mi a nevem?" - tette fel a kérdést immáron másnak is, önmagán kívül. "A válasz benned van." - válaszolta a Tanító. "Önmagadat csak Te találhatod meg." Nem emlékezett ki ő, és honnan jött. Volt-e családja, neve, várja-e őt valaki a világban. Hogy a válaszait megtalálja, mennie kell, keresni... De mit?

Megrázta magát. Végiggondolta eddigi útját. Hiszen mennyi mindent megtanult, és megtalált már! Mennyi mindent megismert a világból, és engedte, hogy a világ is megismerje őt. Ezt ő érte el. Önmaga. "Igen. Ez én vagyok. De lehetek ennél több is. Lehet ez az út végem ha úgy döntök, de lehet a kezdet is."

Nem tudta, mit akar. Belefáradt az örökös újrakezdésbe, a változásokba. Állandóságot szeretett volna maga körül. Megpihenni azonban soha nem tudott. Mindig űzte és hajtotta önnön kíváncsisága előre, de soha nem önmagáért. Értette és érzete, hogy most döntenie kell. Válaszúthoz érkezett.

Egyedül volt. A tanító már nem volt vele. Várta az ismerős fájdalmat, de az nem érkezett. Egy másik érzésre lett figyelmes. Egy új érzésre a szívében. Először úgy vélte üresség. Később meglepődve kiáltott fel, mert megértette. A szíve önmagával telt meg. Nem mások hiányát érezte, nem a magány érzése volt az, ami átjárta, hanem a szeretet önmaga iránt. Sorra maga elé idézte az arcokat, akik eddig kísérték útján. Melegséggel, szeretettel gondolt mindannyiukra, a szíve nem fájdalommal volt tele, hanem a hála érzésével.

Megértette. A magány egy állapot. Csak az magányos, aki így akar élni. Lehet, hogy nem lesz társa az életben, lehet, hogy egyedül öregszik meg, lehet, hogy nem találja meg a nevét, de soha nincs egyedül, soha nem lesz egyedül. Övé a világ, ha úgy akarja. Minden érzelem, fájdalom és kín, ha ez kell, boldogság és szeretet, ha ez a vágya. Csak rajta áll, mit szeretne. Egyetlen dolog a kulcs: önmagáért tegye. Meg kell tanulnia önmagának lenni.

Vándor felállt. Fordult, hogy hátratekintsen, a tájra, a múltjára. Mégsem tette. Tekintetét biztosan szegezte előre. Önmagáért.

A hajnal első sugarai vörösre festették a horizontot.

A döbbenetet egy hatalmas villámlás és az azt követő fülsüketítő égzengés törte meg. A semmiből keletkező hatalmas hullámok máris játszani kezdtek  hajóval. A szél hatalmas erővel tépte, szaggatta a vitorlákat. Vándor görcsbe rándult és képtelen volt gondolkozni. A matrózok kétségbeesve néztek körül, próbálták tartani a hajót... Vándor agyában száguldani kezdtek a gondolatok, de képtelen volt értelmesen viselkedni. Csak állt a kormánynál, tartotta az irányt. Hogy hova, merre, nem tudta, csak azt, hogy a vihart túl kell élni. Rémületét próbálta leplezni, de sikertelenül. Érezte, hogy teste pánikol, ugyanakkor ő tehetetlenül figyelte belülről az eseményeket. Szakadtak a kötelek, recsegett az árboc... A tenger egyre erősebben dobálta a hajót. Vándor szinte csapdában érezte magát. nem tudta hol van, merre halad, hol a kikötő, ahonnan indult... Semmit nem tudott, csak azt, hogy most egy viharos végtelen tenger közepén hánykolódik egy hajóval és a rémült legénységgel...

Úgy érezte, be van zárva a testébe és nem tudja irányítani azt. Valami, talán a pánik kizárta az irányításból ugyanakkor tisztán és higgadtan látta saját magát belülről és kívülről egyszerre, miként uralkodik rajta a pánik. Pontosan tudta, hogy az elméje kapott sokkot a sok bizonytalanságtól, a sok ismeretlen tényezőtől, mégis, képtelen volt bármit is tenni, vagy bárhogyan hatni a gondolataira. Érezte a küzdelmet magában. érezte, hogy küzd saját maga irányításáért, a pánik pedig ellene harcol. Sokáig tartó küzdelem volt ez, néha csendesedett, néha erősödött a harc, miközben az időjárás szinte lemásolta a belső vívódást. Amikor harcolt, a vihar ördögi erővel tépte, nyúzta a hajót, míg amikor a harcban kimerült és csendesedett, a vihar is csendesedni látszott.

Vándor kezdte érteni a jeleket... Belső harca tűnt a vihar okozójának, bármilyen furcsa is ezt így kijelenteni. Míg maga is elhitte teljesen, sok csatát folytatott, amelyek alatt folyamatosan figyelte a vihart is. A gondolat igaznak tűnt. A vihar továbbra is azonnal reagált belső hangulatváltozására, harcaira, így elhatározta, hogy ellenáll a pániknak, ellenáll a viharnak. Megpróbálja erővel eltolni magától, kiűzni az elméjéből a vihart... Amint nekilátott, a vihar mint még soha, iszonyatos erővel csapot le. A hullámok már régen átcsaptak a fedélzeten, de most szinte el akarták nyelni a hajót. Szűnni nem akaró óriáshullámok dobálták a megrakott hajót, mintha csak egy kis deszkadarab lenne. Nem kis ügyesség kellet, hogy a hajót mindig  hullámokkal szembe fordítsák, de a legénység hihetetlen módon, szinte Vándor gondolataira reagálva oldotta és feszítette a köteleket. Vándor mindeközben, ahogy erre ráeszmélt, azon kezdett gondolkozni, hogy vajon kimondja-e a parancsokat a legénységnek? Vagy ténylegesen a gondolatara reagálnak? Most, miközben küzdött a pánikkal, tolta el magától a belső vihart, ezt "tesztelte". Meglepetésére egy szót sem ejtett ki a száján... Fölösleges is lett volna, hiszen a szél úgy zúgott, hogy semmit sem lehetett hallani...

Elcsodálkozott, de érdekesnek találta a felfedezést. Ha ez így van, akkor ... és eszébe jutott a kikötő: minden gondolata életre kelt! Hiszen akkor ő maga teremtette a vihart?! Ebben a pillanatban hatalmas recsegéssel kettétört az első árboc, és szakadó kötelek csattanása, a vitorla suhogása és a matrózok rémült kiáltása között a tengerbe zuhant... A hajó már nem bírja sokáig, véget kellene vetni a viharnak. De hogyan?!

Minden erejét megfeszítve megpróbált kitörni elméjéből, hogy fizikailag is erősen kézbe vegye a dolgokat, de akárhogy próbálkozott, nem sikerült. Még mindig "ki volt zárva" teste irányításából. Most arra koncentrált, hogy végleg elűzze a vihart az elméjéből... Amint próbálta kizárni a gondolataiból, a vihar csak erősödött... A második árbocrúd is egyre jobban recsegett... Ekkor eszébe jutott, a Nagy Tanító és a Csupakisbetűsnevú által gyakran ismételgetett mondat: "Ha tagadod, vagy ellenállsz neki, csak erősebbé válik."

Kezdte megérteni a mondatot. most, hogy megtapasztalta, saját élményeként, értelmet nyertek a szavak. Taktikát váltott. Tudomásul vette magában a vihart, a félelmet és kereste a fényt, a harmóniát. Abban a pillanatban, ahogy megtalálta - a döntés után szinte azonnal - varázsütésre a viharnak vége lett. A felhők elpárologtak, a nap felragyogott a csendesen hullámzó tenger felett. ámulatából egy sirály vijjogása zökkentette ki.

Körbenézett. A pániknak, a viharnak nyoma sem volt. ismét ura volt testének. Érezte kezében a kormánykereket, érezte arcán  lágy szellőt és a napfényt. Körbenézett, ezúttal a hajóra és a tengerre. A legénység mosolyogva, határozottan tette a dolgát, mintha nem is lett volna vihar ezt megelőzően. A tenger... gyönyörű, hívogató és nyugodt volt... Nyugt felé pedig földet látott, nem is messze... Felismerte a kikötőt, ahonnan elindult, ahová már régen meg akart érkezni...

"A reiki sokkal magasabb rendű tanítás, mint ahogy azt az átlagemberek, átlag reiki mesterek felfogják.
A reiki ténylegesen megad mindent, amire vágysz, amit akarsz. És ez a tanulás buktatója.
Sokan észre sem vesszük, hogy minden, amit a Reikitől lapunk, csak az egónk játéka.
A Reiki sokkal intelligensebb annál, mintsem ráderőltesse magát, vagy a fényt.  A reiki nagyon kifinomultan, ügyesen mutatja meg, ki is vagy valójában. Simogatja az egót, simogatja a lelked, hogy jót teszel, önzetlen vagy, stb... De ha mélyen belegondolok, nagyon is jól esik sok embernek reiki mesterként tetszelegni. Bölcsnek mutatkozni, elhinni, hogy valóban mindenre képesek vagyunk és önzetlenek vagyunk, dönteni emberek "beavatásáról"... Ez igenis az egó hatalomvágya, ami fondorlatos módon a Reikibe burkolózik. Ez volt talán a legnagyobb tanítás, amit a Reikitől  kaptam. Felébresztette bennem a sötét oldalt, hogy megtapasztaljam, hogy húzzon... s tudta, hogy ha kell, ráébredek, mi is történik. A Reiki egy csodálatos dolog, bár a mindennapokban egyszerű "multis" gazdaságos termék lett belőle. Régebben azt mondtam elk...ult... De ez nem igaz. A Reiki ugyanolyan tiszta, mint mindig volt, csak az emberek kapják tőle, amire szükségük van. Kihozza az emberekből az önzőséget, a hatalomvágyat, a féltékenységet, minden gyarlóságot. A Reiki legnagyobb tanítása, hogy rávilágít, hogy kik is vagyunk valójában és ahelyett, hogy erőszakkal (pofonok, szivatás) megváltoztatna, hagyja, hogy kiélvezd a tanulási folyamatot és amikor eleged lett belőle, és a jó dolgokra fókuszálsz, meglásd azokat.

A "másik oldal" is csak benned él. Minden, amit tapasztalsz, benned él. - ezt jól tudod. Harcoltam én is ellene, az eredményét láttad. Megpróbáltam kiirtani magamból, de csak erősebb lett...
A negatív dolgok ugyanannyira részeid, mint a pozitív dolgok. Tudomásul kell venni, hogy vannak, de neked kell eldöntened, hogy mit választasz, mire fókuszálsz.... Én már a fényt választottam, de nagyon nehéz volt elsőre letenni a fegyvert... Megtanulni, hogy békésen lehet elérni a célunkat, nem harccal.
ha harcolsz, akkor a befektetett nem kevés energia erősíti benned a negatívumokat, azok köszönnek egyre inkább vissza az életedben. Ha elengeded az ellenállást, akkor elgyengül a dolog, és ha figyelmed a fény felé fordítod, azt vonzod..."

Vándor magába szállt... A Nagy Tanító vitte oda, ahol még talán sosem járt. Kinyitott egy kaput, ami eddig zárva volt...

Vándor most ide tér vissza. Belép a kapun, ismerkedik a térrel, a formákkal, a hangulattal... A tér igen izgalmas és szinte hihetetlenül gazdagon,de mégis egyszerűen van díszítve: az egyik falon szőnyegek sugározzák a melegséget, szeretetet. A tér közepén tűz lobog,mintha el sem lehetne oltani. Nem fa, gáz, vagy olaj táplálja, látszólag nincs tüzelőanyag, mégis, az csak lobog, mintha valaki figyelné... Vándor óvatosan járt körbe. Csk ez a bejárata van a térnek? Vagy rejtekajtó lapul a kecses polcsorok között, amin hatalmas, ősrégi tudással teleírt könyvek sorakoznak? Látszólag senki nem járt már erre évek óta, a tűz mégis lobog... Közelebb ment, jól megnézte magának a tüzet. A semmiből támad és a semmivé lesz. Lángja táncol, mint tündérek a ködben, hol kisebb, hol nagyobb lángok csapnak, fel belőle, mégis, szikra nem perzselte a padlót, füst nem kormozta a falakat. Valami nagyon furcsa tűz ez - gondolta magában - magától ég, füstje, szikrája nem bántja a környezetét és furcsán fényesen világít... De nem éget. Ahogy ezt végiggondolta, már nyújtotta is a kezét a tűz felé. Furcsa bizsergést érzett teljes lényében, de forróságot nem. Ahogy a tűz fölött tartotta a kezét  a tűz játszani kezdett vele. Végigcsiklandozta tenyerét, bujkált az ujjai között és csillogott mélyen a szemében... Valami zaj hirtelen elvonta a figyelmét. Vízcsobogást hallott Olyat, mint amikor nyári estéken a dagadó tenger hullámai mossák a homokos tengerpartot. Körbenézett és az eddigi zárt tér egyik oldala kikötővé változott. Honnan került oda, nem tudta. Meg volt győződve róla, hogy egy ajtó volt csak és amikor körbenézett, csak a zárt teret látta...

Most egy kikötőt látott maga előtt, holdfényes tengeren. Egy szép vonalú kétárbócos ringatózott csendben a mólónál. Vándor elindult a hajó felé és óvatosan, nagyon figyelve minden részletre megint körbenézett. Lépésről lépésre vette birtokba az új teret. Mint akire vadásznak, akire veszély leselkedik, villámgyors  tekintettel pásztázta körbe újra és újra a teret. Semmi nem változott.

Semmi nem mozdult, csak a hajó ringatózott csendben...

Nem tudta mennyi idő telt el. Csak állt, ámult. A tér ami kitárult, olyan gyönyörűnek tűnt számára, mint álmaiban. Úgy érezte soha nem tud betelni a látvánnyal. A tengeren csillogó hold ezüstje, a parti homok aranya soha nem volt képzeletbeli történeteket juttattak eszébe. Szinte fel sem fogta, ami átfutott a képzeletén lejátszódott előtte. Sok gondolatnak és még több időnek kellett eltelnie, mire ráeszmélt erre a csodára: gondolatai életre keltek! Óvatosan körbenézett és döbbenten látta, hogy a part életre kelt. az addigi csendnek nyoma veszett, mindenhol a képzelete szülöttei voltak. Volt ki boldog, gyermeki örömmel játszadozott, énekelt, volt aki pökhendin méregette a többieket, és volt, akinek semmi nem felet meg. Hogy illetődöttségét és a népszaporulatot csökkentse, tüzetesebben megnézte magának a hajót. Szép vonalú scooner a maga egyszerűségével és funkcionalitásával. A hajófenéken lehet valami rakomány, mert a hajó a terhelhetőségét jelző festés csak a hullámok között látszott ki a vízből. ringása is lassú, megfontolt volt... Csak nézte, ahogy a fehér vitorlák lengedeztek a szellőben és azon gondolkozott, mi lehet a hajófenékben. A fedélzetet teljesen átlátta: tiszta, csillogó sötétbarna fa burkolat, hófehér, szinte teljesen új kötélzettel. Körbenézett, hogy figyeli e valaki, de mivel a teremtmények tudomást sem vettek róla, illetve látszólag a hajó árván várakozott a mólónál, hagyta felülkerekedni gyermeki kíváncsiságát és felmászott a fedélzetre.

Csizmája hangos koppanására összerezzent, de a parton még mindig semmi változás.Végigsétált a fedélzeten, körbe a raktér teteje körül. Megérintette a  korlátot, a köteleket, az árbócot. Megfogta és eltekerte a kormánykereket és mint egy kisgyermek, máris kapitánynak képzelte magát: a legénységet utasította: "vitorlát feszíts" köteleket eloldozni!. És gondolatban már suhnt is a vízen a messzeség felé, hogy rakományát eljuttassa a kijelölt kikötőbe. Mosolygott egyet, majd kinyitotta a szemét és a rémülettől megdermedt. Öt matróz szaladgált föl-alá a hajón. Ketten a vitorlákon lógtak, ketten a köteleket gyűjtötték össze, egy meg előtte állt és valamit épp mondani akart... Körbenézett, de már késő volt. a partnak nyoma sem volt. akármerre nézett, csak a vizet látta... Ijedtében meg sem tudott szólalni. A matróz zavarodottan megvakarta a füle tövét és tovább várt. Erős rumszaga volt... Vagy csak kiborult egy hordó a fenéken. Vándor agya eszeveszettül kattogott.. Gyártotta a kérdéseket, próbálta megoldani a gondot. Nem is vezetett életében hajót,gondolta. Azt tudta, hogy ha a kormánynál marad, akkor van mit csinálnia és nem lesz úrrá rajta a pánik. Fogta hát a kormányt és próbált megnyugodni. Biztatta magát, hogy a matrózok úgyis tudják, hol vagyunk... Ekkor hallotta meg, az előtte álló matróz ideges krákogását. Odafordult és mintha magát látta volna tizenöt évesen. A matróz ártatlan, oda nem illó ábrázatán és csillogó zöld szemében bizonytalanság és félelem látszott. A kapitány tekintetére megismételte a kérdést: "Merre tartunk Kapitány úr?"

A kérdés villámcsapásként érte vándort... A fedélzeten szinte megállt a levegő, mindenki a válaszra várt. Vándor körbenézett a legénységén és döbbenten látta, hogy mintha ikrek lennének. Mind ugyanazon félelemmel teli, fiatal fiúk...

Hosszú idő telt el, mire elérkezett a megfelelő pillanat. Sokan látták a keresést, a kétségbeesés jeleit, az erővel fenntartott békét. Akinek szeme volt, látta a harcot, ami benne zajlott. Ö maga nem figyelt rá, nem akart figyelni magára, csak monoton vágta a fát nap mint nap. Zavarta, ha bármi is szokatlan, vagy az előző naptól eltérő volt. ilyenkor morgott magában, kereste a könnyebb utat. Voltak, akik csak azt látták, hogy valami nincs rendben, voltak, akik még nem érzékeltek semmit... de a betegség már rágta. Belülről...

Egyre többször látta az álmokat, egyre többször hívták a távoli dalok... Minden megváltozik, ha otthagyja addigi életét és elindul, akár rövid időre is... "Mi lesz veled? Miből élsz? Mi vár ott?" tombolt az érzelem és az egó. De Vándor érezte, hogy itt az idő, menni kell. Összeszedte bátorságát és elindult a csalogató énekek irányába. Sejtése volt csak, hogy mi várja, de érezte, mennie kell... Érkezése után felkereste a Csupakisbetűs nevűt, majd várt. Még nem volt kész a tanulásra. Még le kellett vetkőznie a görcsöket, a félelmeket, amiket magával hozott...  Az első tanítójával töltött nap után már megtört a páncél a lelkén. Előkerültek a régmúlt emlékei, előkerült a zsákból a régen megélt, vágyott, hiányolt anyai szeretet. Volt ott még sok más is, de az első nap erről szólt. Különösebb beszélgetés nélkül zajlott ez a nap, csak énekeltek és jelen voltak.. A következő napokban kapott időt a pihenésre és a tanulásra is. Sétált a természetben, figyelte a rezgéseket, mint aki új világot fedez fel, pedig már ismerős a környéken...

Csupakisbetűs nevűvel elindult, hogy átlépjen az új, tiszta jelenbe. Részese volt a szertartásnak, érezte, ahogy gyógyulnak a sebek, ahogy a fájdalom szűnik. Látta mások gyógyulását, látta hogyan gyógyít a gyógyító ember. Feltűnt a fekete - fehér bohócnak tűnő varázsló is, aki mindent visszafelé csinált. Éjjel beszélt, nappal aludt, visszafelé haladt...Vándor szeme rátapadt a Hayókára... egyszer itt tűnt fel, a következő pillanatban teljesen máshol...

A Csupakisbetűs nevű mesélt Vándornak egy Nagy Tanítóról... Lassan, óvatosan, kevés információt csepegtetve... De tudtára adta, hogy a Nagy Tanító most itt van és találkozhatnak vele. Mikor már harmadszor beszélgettek a Nagy Tanítóról, Vándor elhatározta magát, hogy találkozna a Nagy Tanítóval. A hét végére meg is szervezték a találkozást. Három éjen át tanít majd a Nagy Tanító énekeivel. Csupakisbetűs nevű figyelmeztette Vándort: a Nagy Tanító nappal és éjjel tanító, segít meglátni ki is vagy valójában! A választást meghagyja neked, a döntés a tiéd, te választod a nappalt vagy az éjjelt... De tanítása olyan erős, hogy aki rabja bármilyen szernek, egy- kettőre visszatér az életbe és egészségbe!

Vándor nyílt szívvel, elvárások nélkül ült be a körbe. A nagy tanítóval való találkozásra többen összegyűltek: volt ott messzi földről érkezett rizstermesztő és környékbeli gyógyulni vágyó is... A Nagy Tanító először kitisztítja a tested, hogy megláthasd saját magad. Szédülés, hányinger... és már itt is van!

Vándor szíve zakatolt, levegő után kapkodott... A nagy Tanító benne harcolt saját magával. Tisztította, oldotta a görcsöket. Hívta, csalogatta énekével, miközben a Vándorban lakó becsvágy, hiúság és hasonlók görcsbe rántották testét, kapaszkodtak belé, nem engedték szabadulni. A harc elkezdődött... A Nagy Tanító megmutatta Vándornak, hogy cseppet sem békés... Harcol önmaga ellen. A harcban Vándor egyenlőre alulmaradt. De nem adta fel...

Reggel érthetetlen módon kipihentnek és frissnek érezte magát. Várta a következő találkozást a Nagy Tanítóval. A Csupakisbetűs nevűvel ezen a napon is keveset beszélt... Úgy tűnt, az szándékosan kerüli a kontaktust. hagyja, hogy Vándor egyedül dolgozza fel az eseményeket.

Eljött az este és az újabb találkozás a nagy Tanítóval. hasonlóan kezdődött, de már gyengült az ellenállás... Vándor már tudta, hogy erősebb,de még mindig harcolt a benn lévő "ördöggel". majd a Nagy Tanító énekére figyelve, rájött, hogy nem kel többé harcolnia. Felegyenesedett, teste megnyugodott és ellazult. Körbenézett és egy új világ kapujában találta magát... A Nagy Tanító mindenhol ott volt. csendben odakúszott a Csupakisbetűs nevűhöz és elmondta neki, hogy már nem harcol. Az egy éneket énekelt, majd ráfújt a fejére. Vándor érezte, hogy az agya izzik.. Hihetetlen mennyiségű gondolat áramlott keresztül egy időben a fején, teljesen tisztán. Már látta, mit nem akart észrevenni eddig, mivel harcolt... nehezen, de el tudott aludni mire reggel lett...

A harmadik nap ellátogattak közösen a helyi piacra. Vándor hódolni akart szenvedélyének és szerzett egy közepesen erős pörkölt feketekávét, a napsütéshez mérten jéggel. Két korty után émelygés és hányinger volt a testének reakciója. Vándor olyat tett, mint talán még soha: kidobta a kávét, minden bűntudat nélkül. Ezen egész nap gondolkodott, hogy miért is van. Minden esetre, mikor visszatértek sátraikhoz, elvonult egy órára pihenni... estére Vándor megmagyarázhatatlan, irracionális félelmet érzett... nem tudta mi az, mitől fél, de tudta, ez a találkozás nagyon sokat változtat... Beszélt erről a Csupakisbetűs nevűvel, aki azt mondta mosolyogva, hogy ez teljesen normális... Vándor tudta, hogy ezt csak megnyugtatásképp mondta a Csupakisbetűs nevű, de érdekes módon tényleg kicsit megnyugodott...

Mikor a Nagy Tanító megérkezett, Vándor teljes testében remegett...egy idő után úrrá lett rajta a félelem, bár az okát nem találta. segítséget kért és közelebb húzódott a Csupakisbetűs nevűhöz. Az énekelni kezdett, amitől Vándor rángógörcsben tört ki. A tudatvesztés határán még érzékelte, hogy a hátán fekszik, négyen fogják le és énekelnek felette. szája száraz, zihál, nyelve mint a tapló... Nehezére esik levegőt venni...

a következő pillanatban már zihál megint, folyik róla a víz és ül szemben a Csupakisbetűs nevűvel... Furán lát, teste gyenge, de nyugalom árasztja el. gondolatai villámgyorsan cikáznak, éles,határozott gondolatai vannak, de hihetetlen mennyiségben... Mi történt?

A Csupakisbetűs nevű kérte, hogy üljön vissza a helyére. Innen megnézve, minden érthetővé vált: minden arról szólt, hogy megtalálja és elfogadja önmagát. Feje izzik, látása furcsa, gondolatai cikáznak, de hihetetlen nyugalom áradt belőle...

A naptánc után hazafelé vettük az irányt. Jacob másfelé tartott, így Laurie gondjaira bízott. Régi ismerősök, nála volt az első izzasztókunyhó szertartás után a sámándobolás. Laurie gyorsan rám bízta a kocsiját, hogy vezessem én, mert ő beszélgetni szeretne a törzsfőnökkel. Indulás után próbáltam betartani a sebességhatárokat, de így csak lemaradtam... idegen helyen, idegen autóval száguldozni... na kell egy kis lazítás. Laurie autója egy Chevrolet terepjáró, automata kezes bárány... Meg lehet szeretni. Jó fél óra múlva megálltunk egy benzinkútnál és tankoltunk. Laurie javasolta, hogy üljek át Juliohoz, a főnök és ő pedig utaznak a terepjáróban. Mentem a jobb oldalra, mire Julio, egy szimpaikus 160 centis indián megkérdezte, hogy tudok-e vezetni... Kicsit értetlenül álltam a kérdés előtt, hiszen eddig is ezt csináltam. Kijelentette, hogy én vezetek. Jól megnéztem magamnak a járgányt: hosszúplatós duplakabinos Ford F150. Megpakolva vagy 4 tonna... Hát legyen. Úgyis ezt nézegettem otthon, hogy ki kellene próbálni. Természetesen ez is automata váltós...

Itt Kanadában 90 km/h a megengedett sebesség az autópályán. Szóltak, hogy kicsit sietünk a komphoz, úgyhogy belehúzunk. 140 és még menne a monstrum. Az egyetlen pici probléma a piros lámpánál volt... 60-as tábla, 90-nel, majd hirtelen piros... Na nem győztem visszafogni a lovakat. Kicsit becsúsztam a kereszteződésbe, de nem volt gond...

Már éjfél is elmúlt mire visszaérkeztünk Vancouverbe. A kocsit az egyik hölgy (szintén indián) garázsába kellett lerakni. Nem engedte, hogy éjjel még utazgassak a városban, így ott aludtam. Julio még mindig beszélt és beszélt.. Mesélt a szokásokról, a munkájáról a hét gyerekéről... Reggel még elvittek reggelizni egy kellemes helyre. Tojás, gomba, amit akarsz... és kávé literszámra. Na ezzel volt egy kis gond. Már az éjszakai rosszullétet is nehezen viseltem, de Jacob javasolta, hogy ne igyak sok kávét... Igazság szerint kezdett felfordulni a gyomrom mindentől. miközben összegyűltünk vagy nyolcan, kiderült, segíteni kellene Dannek némi költözködésben. Gondoltam egy kis munka, városnézés, sose árt.

Dan az ötvenes éveiben járó szikár emberke, aki végigtáncolta a négy napot. Elsőre azt mondanánk, 100 évvel ezelőtt Magyarországon terelte a nyájat. Hosszú bajusz, hosszú fonott haj és nyugodt, csendes kisugárzás. Az ő lánya Crystal, szakított a barátjával és az ő cuccait kellett elhozni. Crystal nevére jellemzően kicsi lány. :) Van vagy 140 centi magas.

Kiderült, már megint egy sofőrrel kevesebb van... Jelentkeztem... Most egy ezeréves pick-upot vezettem. Böszme nagy benzinmotor mozgatta,tehát nem volt lusta... Megnéztem a papírjait, 5 tonnáig terhelhető... Erre vajon jó a jogsim?

 Este még erőltettek egy vacsorát, de egy görög salátának a felét tudtam nagy nehezen leküzdeni.. Tele volt feta sajttal, ami nagyon jól nézett ki, de igyekeztem kikerülni...

Késő estére értem vissza Emőkéhez. Lepakoltam, lezuhanyoztam és felborultam, mint a büdösbogár... Másnap tízig aludtam... Ébredés után realizáltam, hogy az orrom és a nyakam szénné égett a négy nap alatt... Még szerencse, hogy a pólómat nem vettem le...

Most kezdődhet a pihenés... péntekig, mert akkor indulok három napos amazóniai Vegetarismo szertartásra. Addig is diéta... semmi só, semmi koffein, csak friss zöldség, gyümölcs. Csirke és hal rendben, cukor, túlérett banán nincs rendben. Semmi citrusféle, alma, savas étel, ital... Hát túlélem, de nem gondolom, hogy ez lesz a fő menü az élet hátralévő részében...

Az érkezés estéjén kicsit aggódtam, mert meg akartak győzni, hogy hideg lesz az éjszaka. Mondtam, hogy nem gond, mínusz öt fokig jó a hálózsák... Erre azt mondták, az nem hideg... Mi lesz itt???

Reggel fél hatkor már a dobolás ébresztett. Jacob is megzörgette a sátram, hogy gyerünk, menni kell az izzasztókunyhóba.minden táncosnak és támogatónak reggel és este izzasztókunyhó a menü. Nem az az igazán forró és hosszú, de kötelező...

először a táncosok mennek a kunyhóba, majd miután kijöttek, mentünk mi. kevés éneklés, ima és némi útmutatás a naphoz. Tiszta fejjel, éberen jöttünk ki és tettük a dolgunkat. Jacob beajánlott Cedar Boy-nak. Ez általában gyerekek feladata: menni a táncosok és támogatók között, egy fém dobozban forró parazsat vinni amire cédrusfa levelét szórja, hogy az ebből felszálló füst megtisztítson mindent. Eltávolítsa a negatív gondolatokat, segítse a jó szellemek érkezését... Vállamon egy szatyorral,  kezemben a dobozzal, piros szoknyában mezítláb sétálgattam körbe a hajnali nyirkos fűben. Eleinte fura volt, minden olyan idegenek tűnt. ahogy teltek az órák, egyre jobban átéreztem, mi is az, aminek részese vagyok. A táncosok a fára koncentrálnak, minden idegszálukat próbálják ellazítani. körülbelül egy órán keresztül szólnak a dobok és az énekek, majd ugyanennyi pihenő következik. Így megy ez mind a négy nap. Mi támogatók az első kör után mentünk reggelizni. Én még nem igazán tudtam kinyílni, ezért visszahúzódtam a sátramba. természetesen ez feltűnt Jacobnak és szóvá is tette... Már amikor találkoztunk, mert egyébként egyedül hagyott, hogy találjam meg a saját élményeimet.

A második nap a változásról szólt. Minden eddigi érzelmi vagy kapcsolati lerakódás most előjön, a tisztulás elkezdődik. Még nem láttam ennyi meglett férfiembert sírni, mint egy kisgyerek...

Mindenki máshogyan és mégis ugyanúgy élte meg a második napot. Más ütemben és máskor tört ki rajtunk az elengedés. Én kemény voltam, estig tartottam magam.. ami fel akart jönni, azt ügyesen visszanyomtam... Az EGO segített ebben is: jöttek a gondolatok, hogy mi a túrót keresek én itt? Mi közöm ehhez az egészhez?

Este, a sötétben, egyedül maradtam a tűznél. Vállaltam, hogy vigyázok rá, ki ne aludjon. Amint magam maradtam, nem volt több erő az ellenállásra, feltörtek az érzelmek. nem tudtam kontrollálni, mi történik, de jobb is volt így.

Rengeteg fájdalom, rengeteg kavargó érzelem volt bennem, amit el tudtam így engedni. Megkönnyebbültem.

A harmadik nap az újjászületés, a megújulás, az új év napja. mindenki arcán látható a változás. Mindenki mosolyog, jól érzi magát, mindenki "meggyógyult". Néhány barátság kötődött, néhány tapasztalat cserélődött és sok-sok élménnyel gazdagodtam.

Jacob reggel nyolckor futott be. A mikrobusza nyakig volt pakolva, így a hátizsákom már csak a fülkébe közénk fért be. Elindultunk a komp felé sietve, mert 9.00 kor indul; jó lenne elérni. Épp időben érkeztünk, de a komp csak 10.20-kor indult. Bő egy óra beszélgetés, amit többnyire Jacob irányított. Mesélt a Vegetarismoról és a vele járó tanulási folyamatról. Gyors témaváltás után kérdezősködött, hogy hogyan is élem az életem otthon, mit csinálok? Reikire terelődött a szó és elmesélte, hogy milyen reikisekkel találkozott. Elmesélte, hogy több reikis csoport felkérte, hogy tanítson nekik sámándobolást, de mindegyiket elutasította. Szavaiból kiderült, hogy ezek az emberek csupán "divatból" érdeklődtek és nem az igazi megismerés a céljuk. A beszélgetés végére megállapodtunk, hogy embereket ismer, nem a reikit. Mindenesetre örülök, hogy elfogadott és időt tölthetek a társaságában.

A kompon folytatódott a beszélgetés, majd Jacob szundított egyet. :)

Az út további részében megtudtam, hogy hogyan is fog kinézni a szertartás, milyen protokoll érvényes, és mire kell figyelnem. Alapvetően izgalommal és kíváncsisággal vártam az érkezést, jóllehet már egy - két dolgot hallottam a sundanceról, a személyes tapasztalás mindennél többet ér.

Úgy másfél óra utazás után beértünk Cortenayba. Rövid keresgélés után betértünk egy üzletközpontba. A pontos helyszínt Jacob ismerte, de az odajutást nem, így segítséget kértünk. Az üzletben senki, de a parkolóban egy fiatal srác tudott segíteni az androidja segítségével... Újabb fél óra utazás és megérkeztünk a helyszínre. Már ahogy a főutat elhagytuk, érezni lehetett a levegőben a változást: sűrű, szinte tapintható volt a levegő, nehéz, de mégis tiszta. Amikor ezen észrevételemet megjegyeztem, Jacob elmosolyodott. A terület egy fákkal körülölelt jókora tisztás, közel a tengerparthoz. kellemes napsütéses délután volt, három óra körül járt az idő. Jacob említette, hogy igyekeznünk kell, mert a törzsfőnök hokirajongó és délután öttől fontos döntő lesz, amit bizonyára nézni akar...

A kapuban leállítottuk a kocsit. benéztünk és Jacob azonnal izgatott lett: épp állítják fel a fát, amire még fel akarta kötni az imákat szimbolizáló fekete, piros, sárga és fehér szalagokat. A hajlott hátú hetvenes éveiben járó férfi villámgyorsan kiszedte a szükséges dolgokat a kocsiból és futásnak eredt. Közben intett nekem, hogy kövessem. Gyorsan megtettük a fát szegélyező körig ("tánctér") a körülbelül 200 métert, majd valaki intet, hogy még éppen nem késtünk le semmit... Gyorsan összefűztük a szalagokat, Jacob intett, hogy mondjam el én is a saját imámat, amit szeretnék a fára tűzni, majd besétáltunk a keleti kapun a körbe és felkötöztük a fára azokat.

Most volt csak időm körbenézni. Körülbelül harminc - negyven ember munkálkodott, nézelődött a körben és körülötte. A fa egy körülbelül harminc centi törzsátmérőjű jó nyolc - tíz méter magas fa, amit kivágtak, letisztítottak, hogy csak a hat méternél magasabban lévő ágak maradjanak rajta. A lombjai közé lettek felkötve a szalagok. A kiásott gödörbe, amibe a fa lesz állítva először némi dohányt és egy bika szívét helyezték el. ezután közös erővel függőlegesbe emeltük a fát és a helyére állítottuk. Ez a kör  és a szertartás középpontja. Az imák az égiekhez a fán keresztül távoznak, a tánc közben mindenki a fára koncentrál. A kör körülbelül 25 - 30 méter átmérőjű, a szélén ágakkal fedett rész van kialakítva, hogy a támogatók árnyékban tudjanak elhelyezkedni.

A körbe négy kapun keresztül lehet bejutni: a négy égtáj felől: a nyugati kapun fekete, a keletin sárga, az északin piros és a délin fehér szalagok voltak elhelyezve. A körön kívül a keleti kaput soha nem szabad keresztezni, mert az akadályozza a segítő szellemek érkezését. a keleti és a nyugati kaput összekötő képzeletbeli egyenesen a körön kívül, a nyugati oldalon helyezkedik el a tűz. Itt távoznak a negatív szellemek, betegségek. a tűz és a kör között csak a tűz őrzői tartózkodhatnak, ott az átjárás másnak tilos.

 a fa felállításával elkezdődött a szertartás. A táncosok vacsorát kaptak, majd elmentek pihenni. Mostantól négy napig se étel, se ital nincs a számukra... Jacobbal visszamentünk a városba megnézni a hokimeccset valami bárban. Négy nullra kapott ki a Vancouver a Bostontól, így csak a második lett a kupában.

Visszatérve Jacob magamra hagyott, mondván: menj és találd meg a saját élményeidet!...

Kijelentkeztem a hostelből és átcuccoltam Emőkéhez. Gyorsan leraktam a hátizsákom és elindultam megvenni a sátramat, Tonytól, egy Erdélyben született sráctól, aki már nem beszél magyarul. Ezután mentem beszerezni a szükséges dolgokat az öt napra. Délután öt volt, mire végeztem. Visszatérve Emőkéhez, átrendeztem a csomagot, hogy a szükségtelen dolgokat fölöslegesen ne cipeljem. Este hétkor felhívtam Jacobot, hogy merre jár. Még beszélünk, mondta, de nem biztos, hogy most este megyünk, mert dolga van még, és az utolsó komp este kilenckor indul.
Tehát itt alszom Emőke lakásában. Jacob spórolt nekem 22 dollárt a szálláson...

A kapu kinyílt, az utasok beáramlottak a szűk folyosóra, ami a géphez vezetett. Minden szentimentalizmus nélkül, mintha csak a sarki boltba ugranék ki, indultam el a világ másik felére. Előre örültem a rám váró hosszú délutánnak. Számításaim szerint este 11-ig ragyogó napsütésben üldögélek, majd még egy kellemes délutánom is lesz.

Nagyjából így is történt

A megérkezéskor Kanada szigorú őre kikérdezett minden az utazással kapcsolatos dolgomról, de gond nélkül beengedett az országba. nem tudom, mi lett volna, ha mosolyogva visszafordít... szerintem picit mérges lettem volna.

A reptérről a hátizsákommal elindultam a szállásom felé. amikor átszálltam az egyik Sky Train vonalról a másikra, mindenki azt gondolta, most akarok a reptérre menni és visszafelé mutogatott. Rövid célmeghatározás után viszont kedvesen útbaigazítottak. A szállás ugyanaz, mint két évvel ezelőtt és semmit nem változott. A hostel tulajdonosa még emlékezett rám. Lepakolás és telefon aktiválás után séta a környéken, hogy felidézzem az emlékeket a helyi dolgokról. Este azért éreztem a fejemen az időeltolódást.

Régen történt. Az építésvezető szerelmes lett kolléganőjébe, az irodistába. Két teljesen különböző lelkület találkozott mégis szikrázott körülöttük a levegő. Az építésvezető az otthonról hozott büszkeségével és intelligenciájával, racionalitásával, valamint szeretethiányával volt megáldva, míg az irodista intuíciójával, makacsságával és határozott nyíltságával. Két ember találkozása ritkán ilyen viharos. Lévén skorpió és kos jegyűek, harcoltak egymással, egymásért. Az Égiek előtt azt vállalták, hogy együtt élik le életüket, bármi történjék is. Talán arra nem is gondoltak, hogy rengeteget fejlődnek és tanulnak ebben a kapcsolatban.

Az építésvezető erősen "központosított" családban nevelkedett. Édesanyja korai haláláig erős kézzel és szeretettel tartotta össze a szűkebb és tágabb családot. Édesapja már nehezebb eset volt. Elsőszülött fiát hatalmas elvárásokkal és kemény kézzel terelte. A tekintélyelv alapján és kevéssé az atyai szeretet útján formálta fia érzékeny lelkét.

Az irodistával másként bánt a sors. Hat testvérével nevelkedett, gyenge apa és szerető anya oltalma alatt. Szegénység volt, de mindent túlélt. Gyermekkori vízióival nem igen foglalkozott, meg kellett maradni a mindennapok kőkemény világában. Találkozásukkor már túl volt egy házasságon, amelyben életet adott egy leánygyermeknek.

Az építésvezető mindkettőjüket elfogadta. Nem tudatosan, de az irodistából áradó szeretet és a család melegsége csábította el, keveredve a vonzó külső nyújtotta vonzerővel.

Házasságuk a szokásos módon indult: ház építés és gyermekek nemzése volt az első pár év feladata. Egy lányuk és egy fiuk született, felépült a házuk és járták a közös utat hol viharosan, hol csendesen...

Az élő mesterrel való kapcsolat a tanítvány számára az élet szenvedéseitől való megszabadulást segítheti . Azért így fejezem ki , mert a mester csak azok számára valóságos , akik felnőttek már hozzá , hogy jelenlétét felfedezzék a maguk számára . Mindenki a saját jelenlegi érettsége szerint éli meg a mesterrel való kapcsolatát . Aki a spirituális úton jár , a tudatosság felé vezető úton , három "mesterrel" találkozik

- a belső vezetővel , amit intuícióként emlegetünk

- az "égi" mesterrel aki a szellemi segítőnk

- a fizikai testben lévő mesterrel Az élő mester az , aki megmutatja , hogy nincs különbség az én és a te között . Ő az , aki fizikai jelenlétével , szavaival , szeretetével , tudásával - egész lényével - segíti az úton járót a nehézségek átélésében és megértésében .

A mester és tanítvány kapcsolatnak először is létre kell jönnie . Ez a mester keresésnél kezdődik a tanítvány részéről . A választott mesternek nem kell "tökéletesnek" lennie . A mester így is "tökéletes" , egyszerűen attól , hogy számodra õ a választott - egy másik - ember . Aki túl tökéletesnek hiszi magát , az nehezen fogja a számára megfelelő lelki támogatót (mestert) megtalálni . Régi mondás ,hogy : A bölcs a bolondtól is képes tanulni , míg a bolondot a bölcs is hiába tanítja . Ezért igyekezzünk nyitottak lenni a számunkra új dolgokra , előítélet , kritika nélkül . Befogadni és nem elfogadni szükséges , ez segít hozzá a dolgok felismeréséhez .

Másodszor szükséges az odaadás , ha már a mestert kiválasztottad . Ettől a pillanattól a tanítvány részéről legyen jelen a bizalom . Ezek után lassan kialakulhat egy igazi mester-tanítvány kapcsolat , mely semmiihez sem hasonlítható . Sem barátság , sem rokonság a mai ember számára nem ilyen . Egy mély barátság alakul ki , melyben nem harcol egyik fél sem. Sem hatalomért , sem szeretetért , sem elismerésért . Amikor a tanítvány képessé válik a mestere szívéből kérdezni , akkor a szívébe kapja a választ . A szavak csak szavak lennének , ha ez nem így lenne . A mester együttérzése azt jelenti számodra , hogy részt vesz az életedben , de nem éli helyetted . A mester nem ítélkezik , nem marasztalja el a tévedőt , de vezet , ha kérik s megbecsülik azt a támogatást amit ő adhat .

Vannak esetek , amikor a tanítvány úgy érzi , nem a számára megfelelő mestert kapta. Ez nem így van. Amennyiben visszanéz, látja , hogy akkor és ott éppen arra a mesterre volt érett . A tanítvány ahogy változik , megeshet , hogy egy másik mesterre lesz szüksége a továbbiakban . Feltéve , hogy keresi , meg is találja õt . Abban az esetben , ha túl sokszor fordulna elő valakivel , hogy mesterével szembeni elégedetlensége miatt áll tovább újra és újra , akkor jól teszi , ha gyakorol egy kis önvizsgálatot . (Lehet , hogy elsőre nem találja meg az "igazit" , de huszadikra sem ?)

A mester felelősséget vállal és ezért engedelmességet követelhet tanítványától. Minél tudatosabb a mester a felelősségében, annál erőteljesebb, tisztább a tanítás.

Kívánom mindenkinek, hogy találja meg azt a lelki vezetőt, aki az ő mestere. Akit feltétel nélkül szeretni tud, akiben megbízik, akivel szemben "engedelmességre" (önátadásra) törekszik. A tanítvány kérdezzen, de ne kérdezzen vissza a mester útmutatására meggondolatlanul. Amennyiben bízik tanítójában, akkor bízik önmagában is, tudja, hogy jól választott. Így lesz eredményes a törekvése, mely örömöt hoz mesternek és tanítványnak egyaránt.

"Aki azt hiszi, hogy a guru csupán ember, aki azt hiszi, hogy a mantra csupán szó, aki azt hiszi, hogy az istenség képmása csupán kõ - az a pokolra jut."

Eredetiből feldolgozta: Mezei László tradicionális reiki mester

Felhasználó:
Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végig vezetne kérem a folyamaton?

Ügyfélszolgálat:
Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?

Felhasználó:
Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok.
Mit kell először tennem?

Ügyfélszolgálat:
Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét?

Felhasználó:
Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?

Ügyfélszolgálat:
Milyen más programok futnak?

Felhasználó:
Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.

Ügyfélszolgálat:
Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit
Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?

Felhasználó:
Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?

Ügyfélszolgálat:
Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást! Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.

Felhasználó:
Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?

Ügyfélszolgálat:
Igen, de ne feledje, önnek csak az alap program van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.

Felhasználó:
Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?

Ügyfélszolgálat:
Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.

Felhasználó:
Tehát most mit tegyek?

Ügyfélszolgálat:
Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5, Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.

Felhasználó:
Rendben, kész.

Ügyfélszolgálat:
Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen, és soha ne jöhessen újra elő.

Felhasználó:
Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?

Ügyfélszolgálat:
Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?

Híre ment, hogy a Nagy Lélek ellátogat a Szív Honába, hogy megossza tudásának egy részét az ottani keresőkkel. Nagy izgatottság fogta el a hír hallatán az egész nemzetet, mindenki részt akart venni a jeles eseményen. Ahogy illik, szerények, hivalkodóak, vándorok és "megérkezettek" mindenki lelkesen foglalta el helyét a Nagy Lélek tanításához kijelölt sátorban. Az izgatott tömeg lelkesedéssel, egymással versengve tolongott a bejárat felé, hogy minél előbb jusson be és minél jobb helyet kapjon. Nemhiába, ritka alkalom és áldás a Nagy Lélekkel egy fedél alatt ülni.

Várakozásteli morajlás lett úrrá a sátorban. Eljött az idő, mindenki tudta, hogy bármelyik pillanatban beléphet, de a feszültség nem emelkedett extrém magaslatokba, mert mindenki azt várta, hogy kisebb késéssel jelenik meg a Nagy Lélek.

De tévedtek...

Percre pontosan a megszabott időben hatalmas energialöket söpört végig a sátorban. Az emberek felálltak, elcsendesedtek és keresték tekintetükkel a forrást. Pár pillanat múlva egy öregember testébe bújt rakoncátlan kisgyermek lépdelt az emelvény felé. Kinézett balra a sokaságra, elmosolyodott és tiszteletadásra emelte kezét... Pár pillanat elteltével pedig integetett, mint régi ismerősöknek szokás.

Mindenki elhelyezkedett és várta a Nagy Lélek beszédét. Mikor belekezdett, nem volt semmi különleges abban, ahogy tette: egyszerűen, mosolyogva, csendben minden egyes embert feltöltve szeretetével és nyugalmával. Lassan, érthetően beszélt, tisztán fogalmazott és az egyszerű fül számára bonyolult dolgokat a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb dolgaként adta át. figyelve a Nagy Lélekre és hallgatóságra két óra elteltével szüntet tartottak. A sok szeretettől megilletődött tömeg zavaros, tudattalan káoszként hullámzott a sátor körüli térben. Az összegyűlt árusoktól fétiseket, emlékeket, ételt- italt vásároltak. Fürkésző szemek kutatták a tömeget, hol,kit ismernek fel. Egyesek csak az energiákat lesték: keresték a számukra ismerős rezgéseket, emberi alakot öltött régi - új ismerősöket.

Vándor is eképp járt el. Kis idő múltán hirtelen a sodródó tömegben lecövekelt és nyugati irányba fordult. Még nem tudta pontosan, de valaki különvált a tömeg energetikájától. Ezt a rezgést már ismerte... Nem volt túl erős, nem volt feltűnően különböző a többitől, de ismerős volt... Benne volt régi tanítója rezgése!

Mosolyra húzódott szája és egész lelke, miközben szeme még mindig az ismerőst kereste. Hirtelen szétvált a tömeg és a elé lépett régi tanulótársa: Őrző. A meglepetéstől Őrző szinte csuklani kezdett... Rég nem találkoztak. Mint mindig Őrző most is őrzött valakit: egy régi, kedves csámborgót...

Megölelték egymást és pár pillanat múlva már a másikról faggatták egymást. Vándor, szokásához híven keveset mondott magáról: "minden rendben" mosollyal tért ki a mélyreható válaszok elől... Őrző hasonlóan viselkedett, majd elkezdett dicsekedni a megélt kihívásokkal: Elmesélte, hogy a Varázslókhoz ment, mert démon környékezte meg és összegyűlt a méreganyag a hátán, így kezdett púpos lenni. a varázsló felajánlotta, hogy a kivágja a gonoszt és ehhez használ varázsszert a fájdalom ellen. Őrző büszkén mesélte, hogy neki ez nem kellett, mert szokni akarja a fájdalmat.

Eközben Vándor kinyitotta szíve minden szeretetét Őrző felé...

Hirtelen elfáradt és rosszul érezte magát. Kezdett halványulni a külvilág, de még időben felismerte mi történik. Megdöbbent a felismeréstől: Őrző viszi az erejét! Ekkor tűnt fel neki a változás: Őrző szemében halványult a fény, arca szürke fénytelenné vált...

Eltűnt az a társ, aki a régi Mester mellett volt... Csak árnyéka van meg...

Korán vette magára az Őrző nevet, nem erősítette meg magát eléggé? Ki tudja? Még nem késő visszahozni a fényt a testbe, még nem késő folytatni az utat!

Vándor kábán ballagott vissza a sátorba, hogy hallgassa tovább a Nagy Lélek üzenetét...

Vándor aznap este nem gondolta végig a napját. Fáradtan, kiégett aggyal zuhant párja mellé, hogy teste és lelke nyugalmat leljen.

Pár pillanat múltán teste ellazult, tudata elcsitult és elindult, hogy az álomnak nevezett kevésbé fizikai világban folytassa utazását. Mint mindig, amikor hasonlóan fáradtan feküst le, érezte, hogy emlékezőtehetsége cserben fogja hagyni, reggelre nem emlékszik majd az álombéli utazásra. Több alkalommal volt ez már így: rengeteg helyen járt, rengeteg emberrel találkozott, de csak kusza, megfejthetetlen foszlányok mardtak meg elméjében.Ez az utazás azomban más volt...

Reggel ébredés után még nem fogta fel, mi is történt éjjel. lassan ébredt, mintha csak perceket aludt volna a csata után. napját félvállról intézte, sodródott az eseményekkel. Délutára valami fura emlékkép kezdett előtörni tudata mélyéről: találkozott valakivel. Arcát, alakját nem látta - talán nem is volt fontos -, de felismerte. Néhány lényt tetteiről lehet leginkább felismerni,mert a róla szőtt mesék eltorzítják, hamisan írják le alakját. Vándor biztosan tudta, hogy kivel találkozott: A Fekete Utazó volt. Mindíg más alakban mutatkozik, sokszor váratlanul, hirtelen, néha lassan, látszólag szinpadias lassúsággal a végsőkig fokozva a feszültséget, de minden esetben más álruhában jelenik meg. Ahol megjelenik, ott valamely lény fejlődésében fordulóponthoz ér. Az Utazó az, aki kíséri ezeket a lényeket az új tapasztalás felé.

Vándor pontosan tudta, hogy neki még nincs dolga az Utazóval. Az Utazó azonban kiszemelte őt. Vándorlása kezdete óta elfogadta, és valamelyest megismerte talán az Utazót. Fekete leplét - mely néha fehér - távolról, közelről meglebbentve figyelte Vándort az útján és ismeretlenül is megbarátkoztak egymás jelenlétével...

Az Utazó ezen az éjszakán bizalmas információkat árult el Vándornak. Meglebbentette fátylát, sejthetővé tette útját. Próbára akarta tenni Vándort: vajon tényleg elfogadta őt? Mit szól, ha elárulja taktikáját, megmutatja utazásai egy részét?

Vándor veggel zavartan ébredt. Kavarotak az információk agyában, nem értette, miért is volt ez az álomkép. Ijesztő volt számára a gondolat, hogy részben akár, megtudja, a Fekete Utazó merre jár... Felkészültnek nem érezte magát erre, de pillanatnyi aggodalmát elengedte és bízott a mindennek értelmet adó felsőbb akaratban. Ha kell, hogy felismerje az Utazó titkát, akkor el is tudja viselni a tudást...

Emlékezett Tanítója szavaira: "Akkora feladatot sose kapsz, amit nem tudsz megoldani."

Összejövetel, ahol a Reiki a lényeg

Az előző hetek kimerítettek és sokszor arra nem volt erőm, hogy odafigyeljek magamra. Ezen változtatni kellett, így pénteken - szinte már szokás szerint - otthon maradtam, hogy némi fizikai munkával lódítsam át magam a holtponton. Az egész napos kóválygás és alvás után este vendégek érkeztek: fél tízkor nem fizikai formában, tízkor fizikai formában. Előbbiek és utóbbiak is segíteni jöttek, bár teljesen más területen.

Vasárnapra az eredmény látványosan mutatkozott: gondolatvilág, tetterő és a kerítésalap is erősödött.

Már amikor Laci elment, kérdezték tőlem, hogy mi lesz a klubbal? Én mivel nem látogattam, azt mondtam, fogalmam sincs. A társaság szétszéledt, keresgélnek, találnak maguknak mestert, Reikit, feladatot. Néhányan a régiek közül megtalálták az azóta "felnőtt" mestereket, így engem is... A közösség, a Reiki klub, jó gondolatokat és energiákat képes megmozgatni. Ez az energia érezhetően ott rezeg minden reikisben, keresik, vágyják ezt a megtapasztalt jó érzést. Engem szerencsére nem ért "nyomás", hogy klubot de iziben, volt időm magamra, fejlődésemre és a Reikire. Bennem ébredt a vágy és a Reiki a megfelelő időpontban segített, hogy megtaláljam a helyet, ami közelebb van, mint valaha gondoltam: a volt irodám, a mostani szomszédja...

A célnak megfelel, hálás vagyok érte. Hogy mi fog holnap történni a klubban, nem tudom, nem is terveztem. Akinek kell, az úgyis ott lesz. Az egyetlen dolog, amit eldöntöttem a klubbal kapcsolatban: a Reikiről szól. Nem pletykák, múltbéli sérelmek felemlegetése, semmi hasonló, csupán a Reiki. Aki akarja, megtapasztalja, aki ismeri gyakorolja. Vannak "fanatikusok" akik azt a nézetet vallják, hogy "reikizünk, vagy beszélgetünk". Egyetértek velük, de egy helyiségben, illetve több helyiségben is előkerül a beszéd, a verbális kommunikáció, még akkor is, ha hetente találkozik az ember a többiekkel. Jelen esetben ez lesz az első alkalom, amikor összejövünk mi - bárki is legyen az a mi - így tuti beszélgetni is fogunk... De ez így van rendjén. A Reiki maga a szeretet és ez kell, hogy átjárja azt, aki megtapasztalja. A klub is ezt hivatott szolgálni. Ha "erőszakosan" elhallgattatnánk mindenkit, hogy ténylegesen a kezelésre figyeljen, azzal, lehet, hogy többet ártunk, mint használunk. Ha bent ragad valami, amit mindenféleképp meg szeretnél osztani másokkal, akkor az feszültséget gerjeszthet. Ez viszont nem szerencsés...

Mindenesetre a kezeléseknél továbbra is alapul illő venni a Reiki tanítók jó tanácsait: Moss kezet előtte és figyelj magadra és a kezeltre!

Szeptemberben öt szerdán tudunk összejönni klubozni, a továbbiak még szervezés alatt állnak. Majd a Reiki eldönti...

Téged is várunk holnap az új Reiki Klubba!:-)

A Reiki Klub címe: XIII. ker. Klapka u. 1-3.

Vándor felismerése pajzsa szelekív voltáról...

A Vándor találkozott már élete során sok furcsa szerzettel, megtanulta, hogyan védje magát, másokat a rettegett Naezmik világában, az érzékelésen túli érzékelés ködös fátyolát fellebbentve csibészkedő manók és lények tréfáit már felismerni vélte, ám egy napon, egy átlagosnak ígérkező szombat délelőtt fura dolog történt...

Vándor és Társa elindultak, hogy a rendes beszerzéseket elintézzék. Kellett némi laktóz-származék, maláta és rostanyagok a következő kalandokra való felkészüléshez. Ezek beszerzésére a legkényelmesebb felkeresni a Köd Völgyében lévő TErmelőSorvasztó Cinikus Orgazdát.

Az Orgazda feltűnése a Köd völgyében már idejekorán vegyes érzelmeket váltott ki az itt élőkből: volt, aki örült, mert egy helyen szerezhet be mindent, volt viszont, aki hangot adott nemtetszésének. A Völgy tanácsa, végül, félmegoldást fogadott el: fele akkora területet kapott az Orgazda, mint amekkorát akart, azt is egy kies láp maradványain. A lápot amúgy sem kedvelték nagyon, ott mindíg fura dolgok történtek...

Vándor tehát, hogy időt nyerjen, felkereste az Orgazdát. Többször volt már más Orgazdáknál, így tudta, hogy nem arra kell igazán figyelnie, amit lát. A lényeg és a kihívás az érzékelésen túli érzékelés ködös fátyolán túl rejtőzött...

Ahogy az Orgazda termékeit mustrálta, állig felvértezte magát a lélekrablók ellen: Pajzsát megfeszítve, napként sugárzó burokba vonta magát, így minden, ami kiszakítaná életerejét, megperzselődve semmivé lett, mielőtt elérte volna célját.

A beszerzés a szokásos módon zajlott: kiválasztotta a neki megfelelő dolgokat, módszeresen végigjárva mindent, nehogy valamiért vissza kelljen jönni. Társa összeakadt egy régi ismerőssel, beszélgetésbe elegyedtek, látszólag minden nyugodt és eseménytelen volt. Vándor figyelme lassan, észrevétlenül elaludt. Pár perc elteltével ingerülten eszmélt: kirabolták! Valaki, vagy valami, észrevétlenül körüllengte, elaltatta figyelmét, és megkerülve pajzsát, ellopta az erejét!

Ingerült lett. Cikáztak a gondolatai, miközben minden megmaradt erejét arra fordította, hogy a lehető leghamarabb kikerüljön az Orgazda területéről és újra visszanyerje erejét. Még észlelte, hogy körülötte többen ugyanígy jártak: csupa ingerült, türelmetlen élőhalott kóválygott körülötte. Hogyan lehetséges ez? Mit nem vett számításba? Volt már olyan, amikor csatát nyertek ellene, de mindig tudta, mi történik... Most azonban értetlenül állt a problémával szemben. Használta legjobb tudása szerint az ERŐT, ami eddig soha nem hagyta cserben. Pajzsa áthatolhatatlan burka még soha nem engedett semmilyen támadásnak... Akkor most mi történt?!

Hazafelé vették az irányt. Mögöttük az Orgazda kedélyesen mosolyogva intett viszlátot...

Az úton hazafelé még mindíg a történtek hatása alatt voltak. Vándor zavartan, ingerülten próbálta kiadni magából a feszültséget. Kereste a nyomás feloldását de még nem látta meg kívülről.

Aztán hirtelen, mint egy álomkép, meglátta. Egy pillanatra el tudta engedni fizikai valóját, és mintha a fátyol túloldalárol nézne vissza, észrevette. Az a valami nagyon ügyes volt: a pajzs csak az ellen védett, ami kívülre vitte volna Vándor energiáját, de ez a Naezmi, most befészkelte magát Vándor lelkébe, ott először elaltatta a figyelmét, majd szépen elkezdte felélni erejét... Helyére nyugtalanságot, feszültséget és agressziót töltött. Ezek a még szunnyadó ERŐT is előhozták rejtekükből, így még nagyobb veszteséget okoztak. Most viszont, hogy Vándor meglátta, a Naezni menekülni kényszerült. Még egy utolsó feszültséghullám, még egy apró figyelem-megzavarás és már ott sem volt.

A regenerálódás a veszteség ütemémél jóval lassabb folyamatnak bizonyult. Az egész nap a "sérülés" kezelésére ment el. Még a Társ is kapott a sérült harcos tehetetlen haragjából...

Vándor sokat tanult az Orgazdával és a Naezmivel való találkozásból. Meglátta saját elméje korlátait, meglátta gyengeségét és újabb jelzést kapott az ERŐ-től, hogy senki sem legyőzhetetlen. Folyamatosan ébernek és tudatosnak kell lenni, hogy a játszótér ne változzék harctérré. A mosoly erőssebb fegyver a pajzsnál is, bizonyította ezt a Társ, aki örömöt érzett az ismerőssel való találkozás miatt, így őt nem tudták kikezdeni.

A mosoly és a boldogság a legellenállhatatlan és legerősebb dolog a világon. Ha szívből fakad, meglátod, csodákra képes!

Avagy a tanítóvá válás segít feltörni a régen, észrevétlenné kövesedett, apró homokszemnyi problémahegyeket

Errefelé minden rendben.. mondtam, ha ki akartam térni a válasz elől, de a tükörben láttam, nem stimmel valami... "Túl mélyek a gödrök a szemed alatt és sápadt is vagy... Mellesleg bezárkózol és fáradtan ébredsz... Valami nem kerek."

Ezek a megállapítások majd egy hónapig kerülgették a hangos kifejeződést, míg elő tudtak törni. NApi rutinná vált minden erőmet összeszedve megtartani az egyensúlyt, fenntartani a zajongó bensőt elhatároló láthatatlan acélsodronyt. Ez azonban nem fenntartható emberi erővel, egészséggel huzamosan. Észrevettem...

Kerestem az okot, amíg lehetett úgy keresni, mint ahogyan édesanya játszik bújócskát gyermekével: pontosan tudja, hol rejtözik a kicsi, de látványosan nem ott keresi...

A játék engem is kifárasztott, majd szusszanva a sok feleslegesen lefutott körtől, megálltam és egy jóbaráttal - magamat is meglepve - megfejtettük az alap problémát.

"Felejts el mindent, amit eddig tanultál!" - mondta Yoda mester... ez az, amit nekem is észben kell tartanom. A magammal hozott régi példák, viselkedési minták gátolnak a boldogság megélésében. Kinyitni a szívem, lelkem, megbízni Társamban, magamban és kettőnkben, ritka nehéz feladatnak tűnik... de elkaptam, megvan és nem felejtem!

Megvan az érzés, a felszabadultság és a boldogság! Felgyorsulnak az események, lassulnak a rohanások, terjed a nyugalom és fogy a félelem. Kettősség járja át lényem: a felelősség mások iránt, és a szeretet iránti vágy. Az erő és a gyengeség, a csoda és az esendőség... 

Amit ma megtanulhatsz, ne halaszd holnapra! ... mert keményebb a lecke, ha magasabb osztályba jársz... A különbség mégis csupán annyi, hogy nem hagynak sumákolni... Ha valami nincs rendberakva, szólnak... fenntről..

Ne várd meg, míg kétszer szólnak...

:)

Avagy mondj el mindent, ami nem untat egy gyermeket és elég információ az édesanyjának is

A hétvégén Nelli testvéréék jöttek Reikit tanulni. Még húsvétkor töltöttünk náluk egy hétvégét, minden tudatosan vezérelt energetizálás nélkül... egy pár nap elteltével Évi jelezte, hogy ezt meg akarja tanulni és a gyerekeknek sem ártana. 

Péntek este érkezett a család: Laci, Évi, Niki, Viki és a legifjabb hölgy, Melinda. Laci nem akart avatást, mert amikor "futólag" múlt héten megkezeltük, nem érzett semmi különöset, csak, hogy Nelli keze hideg, az enyém meleg. Niki tíz, Viki majdnem nyolc. Mindannyian érdeklődéssel várták a hétvégét, és készültek rá. Melcsi még nagyon fiatal, így a tanfolyamon édesapjával kísérőként vett részt, de a kezelési gyakorlatokban aktívan részt vett. Másfél évével határozottan és vidáman tette rá kezét édesapjára, amikor kezeltük.

A "tananyag" Vikinek hosszadalmasnak és néha uncsinak tűnt, de minden jel szerint megragadt a lényeg. Niki figyelt, Évi kicsit nehezen kezdett kérdezgetni, de szép lassan oldódott a társaság. Ebészünetre már harmónikussá vált a rezgés, de kellett a pihi a gyerekek miatt, rólam nem is beszélve.

A délután és a vasárnap délelőtt könnyedebben zajlott, azt leszámítva, hogy minden tanult módszertani ismeretem fel kellett elevenítenem és egyszerre alkalmaznom, hogy megbírkózzak a szemekből sugárzó kíváncsisággal és türelmetlenséggel...

Az avatás igazán furcsa és felemelő érzés: részt venni egy nálamnál sokkal nagyobb erő áramoltatásában, megtapasztalni a Reiki ezen csodálatos erejét, az emberi gyarlóságot elsöprő szeretetet, az egységet, olyan dolog, amelyet átlagember kevésszer tapasztal meg...

Köszönöm!

Változni akarok, de ...

Egy ismerős megkeresett, hogy mit tudnék csnálni az unokatestvérével, mert eléggé mélypontra került az élete és már a család nem tud mit kezdeni a helyzettel. Meglátásom szerint egy önismereti tréning kellene neki - nevezzük Laurának -mondtam. Alapvetően, azonban ki kell deríteni, hogy akar-e tenni magáért vagy sem? Egy beszélgetés kideríthet sokmindent...

Ma délután találkoztam Laurával, beültünk kávézni és beszélgetni egy csendesnek ígérkező helyre. Meglepődött, hogy velem találkozott, gondolom valaki mást várt... Rövid bemelegítés után kerek-perec kijelentette, hogy ő nehéz eset és reménytelen a helyzete. Erre már kíváncsi lettem... Azt tudtam, hogy adósságcsapdába került, majd kialakult nála egy igen rossz szokás, a játékfüggőség. Bár néha szerencsés volt, mégis saját bevallása szerint is negatív az egyenleg... De az esély mindíg ott van...

Férje meghalt, lánya, unokája van fiatal kora ellenére, velük él együtt, őértük kellene felelősséget vállalnia. Van rengeteg tartozása, lakáshitele és nincs munkája...

Érzi a változás szükségességét, de mozdulni nem tud. Otthon ülve, ha valamit el kellene végeznie, fizikai fájdalmat érez, ezért nem tud megmozdulni... Elfárad, alszik.

Lassan eljutottunk odáig, hogy mit is szeretne? Tudja: párkapcsolat és munka, amivel minimum 250-et kereshet... ha százat keresne, akkor az nem érné meg, mert azzal nincs előrébb, mert az úgysem elég...

Lassan több mint egy órája beszélgettünk, mire teljesen világossá vált, hogy akar változni, de...

És ez a de mindenhol ott volt... A "varázsmondatra", miszerint "CSAK RAJTAD MÚLIK!" nevetett, majd elgondolkodott... És ismét jött a de... Azt kérdezte, hogy én hiszem-e, hogy meg tudja oldani a problémáját?

A válaszom nem vígasztalta: "Te hiszel magadban?"

...

Laura kerste az okokat, hogy miért nem tud változni, pedig ő igazán akar. Nem tud dolgozni, mert pánikrohama lesz, nem tud utazni a bkv-n, mert fullad, nem tud ezt ezért, azt azért... Gyermekeire hivatkozva nem akar változtatni az életterén, mert nem akarja, hogy azok hátrányát szenvedjék az életvitelének, de persze nem lehet nem észrevenni, hogy a gyerekek is tudják, észlelik a problémát.

Gondolatai folyamatosan azt keresik - kutatják, hogy mi miért nem sikerülne neki, mindamellett pontosan ismeri a depresszió hatásait és a szervi szövődményeit...

A hely másfél óra elteltével kezdett túlontúl zajossá válni - ideje volt lezárni a beszélgetést... Vártak a kémények és a hétvégi tanfolyam előkészítése. Még el sem búcsúztunk, már be is futott a kíváncsiskodó hívás az ismerősömtől, hogy hogy ment a beszélgetés? Elmondtam, amit tapasztaltam de igazából nem tudtam megnyugtatni.

Változni mindenki képes, ha akar... Ha kényszerhelyzet van, az emberek jó része, menekülni kezd, néhányan leblokkolnak és néhányan áttekintik a kényszer mivoltát... Megnézik, mi miért érződik kényszernek, miből merre és milyen kiút van és mérlegelés után jól döntenek...

Csak rajtad múlik, hogy miként döntesz! Minden esetben döntést hozol, ami feltételezi, hogy vannak döntési opciók. Ha úgy látod, hogy kényszerpályán vagy, akkor is van döntésed: belemész, vagy megállsz. Mindíg van két lehetőséged, csak fel kell ismerned! Ez adja meg a szabadságod jó részét, hogy mindíg Te döntesz. Ha lemondasz a döntésről, lemondasz a szabadságodról, lemondasz az életed irányításáról. Ekkor elkezded hibáztatni a környezetet, hogy ez mind miattuk történt, pedig ez hazugság!

Te döntöttál úgy, hogy másra ruházod a döntéseid felelősségét és  ezáltal az életed felelősségét! Te vagy a felelős, nem más!

Ezt felismerni és beismerni magadnak nem mindíg könnyű, de elengedhetetlen, ha tudatosan építeni akarod a fejlődésed. Ez az első lépés. A többi utána már egyszerű...

 Meglátjuk, Laura mennyire akar változni...

A megszokás és az új dolgok dilemmája

A mai reggel korán indult, mivel Tahitótfaluba kellett mennem Istvánnal, hogy egy gépet megnézzünk... Már régóta tudja, hogy reikivel foglalkozom, mindíg szivesen belemegyünk mélyebb beszélgetésekbe az emberi viselkedés, lélek és fejlődés témakörében.

A mai találkozást már vártam, mivel István összefutott Judittal, reikis társammal, mesteremmel, kalandozásaimon utitársammal. Judit átirányította Istvánt hozzám, mondván, ő néhány napon belül elutazik és bízhat bennem is... Nehéz dió, ha az ember volt főnökének, szakmai mentorának kell beszélni olyan dologról, amelyet az kevésbé ismer. Szerencsére István igazán nyitott, gondolkodó ember, így a beszélgetés érdekesnek ígérkezett.

Először némi tapogatózást éreztem a részéről. Judittól elfogadta, hogy én is lehetek olyan ember, akitől a reikiről tanulhat. Mivel napi szinten találkozunk, szakmai dolgokról beszélgetünk és olykor nekem is elfogy a türelmem az emberi korlátoltsággal és öncélúsággal szemben, nem igen akarta meglátni, hogy én valóbana reikit képviselem, élem. Megértem... "Senki sem lehet próféta a saját hazájában." Mellesleg én meg sem próbáltam. Amikor jobb helyet nem találván egy este az irodában "ütöttem be" a tibeti csengőmet" és István befutott, gond nélkül levezete, hogy ez miért és milyen alapon működik... Javasolta egy rázógép alkalmazásátm, hogy a folyamatot automatizálni lehessen.

Ma reggel szótáregyeztetés törént világnézetről, energiáról, vallás és hit kérdéséről, életről - halálról. Átgondolt, logikusan felépített kérdései, tájékozottsága nem lepett meg. Az már inkább, hogy mindent "a mérnök" kérdezett. nem meggyőzést, nem visszaigazolást várt a kérdéseire, csupán ismereteket halmozott fel szisztematikusan, logikai lámcot, összefüggést keresve az egyes elemek között. Azt már rég tudtam róla, hogy nem lehet dajkamesével és hókuszpókusszal elkápráztatni, bár nekem nincs is ilyen önös célom a Reikivel - úgy gondolom.

Sok -sok kérdés és felvetés között a távolság és "bizalmatlanság" oldódni látszott. Már a nagyon elgondolkodtató kérdések között jártunk, amikor hirtelen ez a kérdés hangzott el: Mit tesz egy reikis, ha a testvérét éppen a szeme előtt gázolják el? Segít visszatérni a halálból? Ráparancsol a testvére lelkére, hogy térjen vissza az életbe?

Ez a kérdés picit meglepett, de kiderült, hogy bibliai történet ismeretén alapszik (ezt most nem részletezem). A válasz a Reiki számára egyértelmű egy "átlegember" számáa viszont hátborzongató lehet: Hagyni és támogatni a balesetett szenvedettet saját döntésében. Az energiát tisztán azért csatornázni, hogy az illető el tudja dönteni, hogy merre tovább. Ha ez a döntés megszületik, az energia továbbá azt támogatja. Hangsúlyoztam véleményem, miszerint senki nem lehet annyira önző, hogy visszatartson egy távozni akaró lelket. Ez senkinek sem jó...

"Akkor a Reiki össze tudja varrni a sérvemet?"

Mosolyogtam, de erre a kérdésre olyan határozott és egyértelmű választ nem tudtam adni... István bizonygatta, hogy amennyiben háton fekszik, alaphelyzetbe tudja helyezni a sérv környezetét, csak össze kellene "ragasztani". Jaésképes lenne akár reggelig így feküdni, ha kell.

Mivel sérv gyógyítással én még nem találkoztam, csak azt tudtam mondani, amit érzek:

Ha van hited hozzá, képes vagy rá!

Rákos daganat, kéztörés, zúzódás, vérnyomás, vesegörcs, számtalan lesti - lelki baj, technikai dolgok működészavara, ezekben az esetekben már mind tapasztaltam a Reiki pozitív hatását, de pont sérv még nem volt...

A reggeli utazás jóval több dolgot adott nekem, mint amit el tudtam volna képzelni. Láttam egy embert a megszokásain keresztüllépni, a beidegződéseken és a tanult viszonyulásokon változtatni, ugyanakkor megmaradni ugyanannak aki előtte is volt, mégis változni...

A többi a Reiki dolga...

Hahó Fent vagyunk a Facebookon. Gyere csatlakozz!!

Elég hosszú ideje nem adtam hírt magamról. Viharossá fordítottam az új év elejét. Az új év, új élet páros most fokozottan érvényesítette hatását: Barátnőmmel elhatároztuk, hogy összeköltözünk és ez a döntés, ami tőlem is ugyanannyira származott, mint tőle, hatalmas mennyiségű emberi hülyeséget szabadított fel bennem... Jöttek az ego pánikrohamai. Most akkor ő lesz végleg? Biztosan ezt akarod? Jó lesz ez neked? Ilyen és ehhez hasonló kérdések és trükkös védekező mechanizmusok rántották szinte görcsbe a tudatomat... Sok idő és egy jóbarát segített felismerni és megoldani a problémát, amely megállított utamon és erős késztetést jelentett a lustaság irányába.

De mik is voltak ezek a belülről jövő félelmek? Mi volt az, ami bennem rejtőzött és ilyen görcsös reakciót hozott elő?

Életem teljes átalakuláson megy keresztül. Életerem, szokásaim, minden változik. A családban tapasztalt rossz példák a párkapcsolatra, úgy tűnik elég mélyen beleivődtak a tudatomba és ezek elkerüléséért igen határozottan védem magam. Rengeteg mérlegelés után és rengeteg megfigyelés, elemzés után mertem csak megbízni bárkiben, aki közel tudott jutni hozzám.

Érdekes, hogy amennyiben nem személyes dologról van szó,mint  például a cég, kellően határozottan tudok fellépni, minden "érzelmi zsarolás" jellegű dologgal szemben. Ami viszont a magánéletem érinti, ott elbizonytalanodok, néha tanácsot, bátorítást igényelnék... Na ennek a felismerése fura érzés volt.

Megélni a belső vívódást, a bizonytalanságot, szép feladat mindenkinek. Mosolyogva tudni, hogy ugyanolyan gyenge is tudsz lenni, mint bárki más, miközben sok visszajelzés ennek ellenkezőjét erősítené benned... Te is csak ember vagy!

A gondolatok, az idő és a pihenés sokat segített. Átlendültem az akadályon, megerősödve, ugyanakkor gyengéimet és érzékeny pontjaimat talán kissé jobban ismerve haladok tovább az utamon.

S ha utadon jársz, feladatok jönnek, élmények érnek és haladsz lépésről - lépésre. Ha ezt átérzed, nem nyűg, hanem élmény lesz az éleed!

Friss ébredés után az iroda felé vettem az irányt, és lelkileg felkészültem a festés utáni rendrakásra. A hóval telített utcán felére csökkentek a parkolóhelyek, mert a hókupacok elfoglalták az utca nagy részét. Egykedvűen befúrtam autómat az egyik hókupacba, és jobb oldalon kimásztam... Elégedetten konstatáltam, hogy elférnek mellettem az utcán, tehát jó helyen van a járgány... Besétáltam az épületbe, várt a fél köbméternyi kábelkupac, az alattomos masinák és az asztalok, székek rendezetlen kupaca. Rövid szöszölés után kollégáim is megérkeztek. Gábor segített felszámolni a kábeldzsungelt, és rögzíteni a megfelelő helyekre a pont oda kellő drótokat. Kriszta aggódva kereste méregdrága porrongyát és figyelte a káoszt. Egy óra elteltével tesztüzem... Fax, telefon és internet működik, bár Kriszta gépénél még nincs áram... Gábor a tesztüzemet kihasználva függőségének engedve híreket kezdene olvasni az indexen, ha nemtetszésemnek hangosan, legalább is őt megzavarva nem adok hangot. Vigyorogva feláll és folytatjuk a munkát... egy dohányszünet közbeiktatásával. Még jól viselem, de nem tudom elhinni, hogy a szanaszét heverő dolgok között, képes volt leülni híreket olvasni...

Fél tizenegyre ki kellett "szaladni" a Lehel útra egy kórház légtechnikáját megnézni,mert valami bűzlik... Hát mit mondjak... tényleg. A kollégák, akiket bevontam a nagyszabásúnak ígérkező projektbe már az elején jelezték, hogy érdekes a feladat, de a kórházaknál soha sincs semminek gazdája, és pénz se nagyon van semmire... Azért nekiindultunk körbeszaglászni... A gondnokféle igen lelkes volt, egy óra elteltével alig bírtuk rávenni, hogy hagyja már abba a kórtermek vizsgálatát, az első kettő után már nem szolgáltatott új infót a szaglászás...

Innen szabadulva vissza az irodába és kiderült, hogy Gábor a két hét múlva kezdődő téli olimpiát az irodában tévén akarja nézni... Hát mit mondjak... kiakadtam. Nem értem, hogyha egy ember a maga ura, akkor miért nem mer otthonról dolgozni, esetleg otthon maradni, és miért kell tévét vinnie a munkahelyére, hogy sportközvetítést nézzen... Mondtam neki, hogy nagyon nem tetszik az ötlet és kihajítom a tévét az ablakon... Nem hatotta meg. Nem akar otthon maradni, és nem tud otthonról dolgozni, mondta... Nem értem... Talán elzavarja a felesége otthonról, ha nem indul el dolgozni?! Reggel nyolc és tíz között úgyis csak "bútol", híreket olvas...

Na mindegy... Inkább elmentünk Krisztával az Ikeába polcot venni... Menet közben már ráébredtem, hogy veszettül elcseszte a kedvem ez az intermezzo... Szenvedett a taxis előttem - jól ledudáltam, szerencsétlenkedett a konténeres autó - jól kikerültem, és nagyon nem éreztem jól magam...

Rá kellett jönnöm már megint, hogy Gábor igen nagy hatást gyakorol a "türelmi zónámra". Nem dobott fel, hogy így felbosszant valami... Délután még volt lehetőségem bosszankodni, amikor a hótól szűk utcában sakkoztunk az áthaladásért...

Kikapcsolódásként függönyvásárlás és sörözés történt hirtelen felindulásból, mivel az enyhítő körülmény...

A nap bizonyítja, hogy az ember gyarló és emberi, legyen bármilyen spirituális fokon... A különbség az, talán, hogy előbb gondolkodik el, hogy hülyeség mérgelődni... de ha olyan jól esik....

Szellemekről, szellemjárásról és kísértetekről már mindenki hallott. Eltávozott emberek lelkei, jó vagy rossz szellemek, segítők és még ki tudja kik, mik jelennek meg a tudatunkban, ha meghalljuk azt a szót, hogy szellem... Általánosságban azért libabőrös lesz az ember, ha arra gondol, hogy a lakásában szellemek tanyáznak, akik minden mozdulatát és gondolatát figyelik. Rengeteg mű foglalkozik a szellemvilággal, különböző stílusban interpretálják az emberek nagy része előtt félelmetesnek tűnő és ismeretlen, megközelíthetetlen világot.

Az esetek túlnyomó részében az embereket nem zavarják a szellemek, mert nem vesznek róluk tudomást. Ha nyitottabbak vagyunk az átlagosnál, esetleg változtattunk életünkön egy energetikai behangolás, vagy tisztítás által, érzékenyebbé válhatunk és  "bevonzhatunk újabb, intenzívebb megjelenési formákat öltő "szellemeket". Például a lakásban egyedül tartózkodva először csak fura, majd gatyasárgító lehet a csörömpölő pohárkészlet, a recsegő szekrény, esetleg a látómezőnk perifériáján átsuhanó árny... legtöbbször ilyen esetben az emberek gyorsan továbblépnek és igyekeznek kitörölni még az emlékét is a kellemetlen eseménynek. Egy mozi, egy kellemes beszélgetés, és mintha mi sem történt volna.

A következő eset egy régi barátommal esett meg. Családi házukban szombat délután egyedül takaritgatott a szobájában, zenét hallgatott. Teának vizet tett  a tűzhelyre teafőzőben, majd tovább tevékenykedett. Kis idő után feltűnt neki, hogy a víznek már forrnia kellene... Megnézte, a gáz el volt zárva. Mosolygott is magán, hogy ennyire szórakozott nem lehet, hogy nem gyújt alá... Meggyújtotta a lángot és elfordult, de a konyhából nem ment ki. Pár perc múlva a láng megint nem égett... ellenőrizte, a "rózsa" el volt zárva. De ki zárta el? Hangosan szólította édesanyját, hátha hazaért, de továbbra is egyedül volt. Újból meggyújtotta a lángot és folytatta a tevékenységet, amit épp félbehagyott. Egyszercsak halk kattanást hallott.. odafordult és még látta a lángot kialudni. A "rózsa" ismét el lett forgatva, de rajta kívül senki nem volt a konyhában! Barátom jó kondiban lévő fiatal lévén azon nyomban beleugrott a cipőjébe és futott közös barátunkhoz, Mezei László reiki mesterhez segítségért. Laci csak hosszas győzködés után bírta rá barátomat, hogy nyugodtan menjen haza, már "kitakarított".

Az ilyen és ehhez hasonló lények, "vicceskedők" energiára vadásznak,de azon kívül, hogy először megijesztik az embereket, utána csak bosszantanak, nem veszélyesek.

Más a helyzet természetesen azokkal a "naezmikkel", amelyek ártani próbálnak nekünk. Ezek a lények tényleg problémát okoznak... valamely okból kifolyólag ezeknek a lényeknek az a fixa ideájuk, hogy meg kell keseríteniük az életünket. Általában ezt ideig-óráig meg is teszik. Legutóbbi találkozásom egy csuklyás alakkal volt, aki egy tündéri kislányt nem hagyott aludni. Nem fizikális alakról van szó, tehát akkor próbált ártani, amikor az egó kikapcsol, alvás közben. A kislány nagyon rossz alvó, sírva ébred, és legutoljára egy csuklyás alak kergette és szurkálta álmában... Édesanyja megkeresett és segítséget kért, majd közölte, hogy papot is hív, hogy szentelje fel a lakást. Most azonban én voltam az első... Érkezésemkor már rögtön érzékeltem valami plusz jelenlétet, ami számomra nem annyira különös- persze számítottam is rá... Ez az alak kicsit távolabbról figyelte beszélgetésünket, és nem igazán akaródzott neki közlebb jönni, nem is volt erőszakos... most. Elmondtam a háziaknak, hogy mi is az amivel én foglalkozom: a reiki. Elmeséltem, hogy a reikivel is ugyanúgy lehet helyiségeket, lakásokat, tereket "felszentelni", mint azt a papok teszik. A reikiben ezt "hangolásnak" nevezzük, én szoktam energetikai takarításról is beszélni. Mivel a reiki immáron több mint tizenkét éve rám talált, és egy ideje a tradicionális reiki legmagasabb energetikai behangolását is megkaptam, mondhatom, nem volt nehéz dolgom. Csak tisztán megfogalmaztam, mit is szeretnék, és hagytam az erőt, hogy megoldja a feladatot. Amikor eljöttem, ügyeltem, hogy azok az energetikák, amiknek kiraktam a szűrét, ne jöjjenek velem haza...