Híre ment, hogy a Nagy Lélek ellátogat a Szív Honába, hogy megossza tudásának egy részét az ottani keresőkkel. Nagy izgatottság fogta el a hír hallatán az egész nemzetet, mindenki részt akart venni a jeles eseményen. Ahogy illik, szerények, hivalkodóak, vándorok és "megérkezettek" mindenki lelkesen foglalta el helyét a Nagy Lélek tanításához kijelölt sátorban. Az izgatott tömeg lelkesedéssel, egymással versengve tolongott a bejárat felé, hogy minél előbb jusson be és minél jobb helyet kapjon. Nemhiába, ritka alkalom és áldás a Nagy Lélekkel egy fedél alatt ülni.

Várakozásteli morajlás lett úrrá a sátorban. Eljött az idő, mindenki tudta, hogy bármelyik pillanatban beléphet, de a feszültség nem emelkedett extrém magaslatokba, mert mindenki azt várta, hogy kisebb késéssel jelenik meg a Nagy Lélek.

De tévedtek...

Percre pontosan a megszabott időben hatalmas energialöket söpört végig a sátorban. Az emberek felálltak, elcsendesedtek és keresték tekintetükkel a forrást. Pár pillanat múlva egy öregember testébe bújt rakoncátlan kisgyermek lépdelt az emelvény felé. Kinézett balra a sokaságra, elmosolyodott és tiszteletadásra emelte kezét... Pár pillanat elteltével pedig integetett, mint régi ismerősöknek szokás.

Mindenki elhelyezkedett és várta a Nagy Lélek beszédét. Mikor belekezdett, nem volt semmi különleges abban, ahogy tette: egyszerűen, mosolyogva, csendben minden egyes embert feltöltve szeretetével és nyugalmával. Lassan, érthetően beszélt, tisztán fogalmazott és az egyszerű fül számára bonyolult dolgokat a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb dolgaként adta át. figyelve a Nagy Lélekre és hallgatóságra két óra elteltével szüntet tartottak. A sok szeretettől megilletődött tömeg zavaros, tudattalan káoszként hullámzott a sátor körüli térben. Az összegyűlt árusoktól fétiseket, emlékeket, ételt- italt vásároltak. Fürkésző szemek kutatták a tömeget, hol,kit ismernek fel. Egyesek csak az energiákat lesték: keresték a számukra ismerős rezgéseket, emberi alakot öltött régi - új ismerősöket.

Vándor is eképp járt el. Kis idő múltán hirtelen a sodródó tömegben lecövekelt és nyugati irányba fordult. Még nem tudta pontosan, de valaki különvált a tömeg energetikájától. Ezt a rezgést már ismerte... Nem volt túl erős, nem volt feltűnően különböző a többitől, de ismerős volt... Benne volt régi tanítója rezgése!

Mosolyra húzódott szája és egész lelke, miközben szeme még mindig az ismerőst kereste. Hirtelen szétvált a tömeg és a elé lépett régi tanulótársa: Őrző. A meglepetéstől Őrző szinte csuklani kezdett... Rég nem találkoztak. Mint mindig Őrző most is őrzött valakit: egy régi, kedves csámborgót...

Megölelték egymást és pár pillanat múlva már a másikról faggatták egymást. Vándor, szokásához híven keveset mondott magáról: "minden rendben" mosollyal tért ki a mélyreható válaszok elől... Őrző hasonlóan viselkedett, majd elkezdett dicsekedni a megélt kihívásokkal: Elmesélte, hogy a Varázslókhoz ment, mert démon környékezte meg és összegyűlt a méreganyag a hátán, így kezdett púpos lenni. a varázsló felajánlotta, hogy a kivágja a gonoszt és ehhez használ varázsszert a fájdalom ellen. Őrző büszkén mesélte, hogy neki ez nem kellett, mert szokni akarja a fájdalmat.

Eközben Vándor kinyitotta szíve minden szeretetét Őrző felé...

Hirtelen elfáradt és rosszul érezte magát. Kezdett halványulni a külvilág, de még időben felismerte mi történik. Megdöbbent a felismeréstől: Őrző viszi az erejét! Ekkor tűnt fel neki a változás: Őrző szemében halványult a fény, arca szürke fénytelenné vált...

Eltűnt az a társ, aki a régi Mester mellett volt... Csak árnyéka van meg...

Korán vette magára az Őrző nevet, nem erősítette meg magát eléggé? Ki tudja? Még nem késő visszahozni a fényt a testbe, még nem késő folytatni az utat!

Vándor kábán ballagott vissza a sátorba, hogy hallgassa tovább a Nagy Lélek üzenetét...