A naptánc után hazafelé vettük az irányt. Jacob másfelé tartott, így Laurie gondjaira bízott. Régi ismerősök, nála volt az első izzasztókunyhó szertartás után a sámándobolás. Laurie gyorsan rám bízta a kocsiját, hogy vezessem én, mert ő beszélgetni szeretne a törzsfőnökkel. Indulás után próbáltam betartani a sebességhatárokat, de így csak lemaradtam... idegen helyen, idegen autóval száguldozni... na kell egy kis lazítás. Laurie autója egy Chevrolet terepjáró, automata kezes bárány... Meg lehet szeretni. Jó fél óra múlva megálltunk egy benzinkútnál és tankoltunk. Laurie javasolta, hogy üljek át Juliohoz, a főnök és ő pedig utaznak a terepjáróban. Mentem a jobb oldalra, mire Julio, egy szimpaikus 160 centis indián megkérdezte, hogy tudok-e vezetni... Kicsit értetlenül álltam a kérdés előtt, hiszen eddig is ezt csináltam. Kijelentette, hogy én vezetek. Jól megnéztem magamnak a járgányt: hosszúplatós duplakabinos Ford F150. Megpakolva vagy 4 tonna... Hát legyen. Úgyis ezt nézegettem otthon, hogy ki kellene próbálni. Természetesen ez is automata váltós...
Itt Kanadában 90 km/h a megengedett sebesség az autópályán. Szóltak, hogy kicsit sietünk a komphoz, úgyhogy belehúzunk. 140 és még menne a monstrum. Az egyetlen pici probléma a piros lámpánál volt... 60-as tábla, 90-nel, majd hirtelen piros... Na nem győztem visszafogni a lovakat. Kicsit becsúsztam a kereszteződésbe, de nem volt gond...
Már éjfél is elmúlt mire visszaérkeztünk Vancouverbe. A kocsit az egyik hölgy (szintén indián) garázsába kellett lerakni. Nem engedte, hogy éjjel még utazgassak a városban, így ott aludtam. Julio még mindig beszélt és beszélt.. Mesélt a szokásokról, a munkájáról a hét gyerekéről... Reggel még elvittek reggelizni egy kellemes helyre. Tojás, gomba, amit akarsz... és kávé literszámra. Na ezzel volt egy kis gond. Már az éjszakai rosszullétet is nehezen viseltem, de Jacob javasolta, hogy ne igyak sok kávét... Igazság szerint kezdett felfordulni a gyomrom mindentől. miközben összegyűltünk vagy nyolcan, kiderült, segíteni kellene Dannek némi költözködésben. Gondoltam egy kis munka, városnézés, sose árt.
Dan az ötvenes éveiben járó szikár emberke, aki végigtáncolta a négy napot. Elsőre azt mondanánk, 100 évvel ezelőtt Magyarországon terelte a nyájat. Hosszú bajusz, hosszú fonott haj és nyugodt, csendes kisugárzás. Az ő lánya Crystal, szakított a barátjával és az ő cuccait kellett elhozni. Crystal nevére jellemzően kicsi lány. :) Van vagy 140 centi magas.
Kiderült, már megint egy sofőrrel kevesebb van... Jelentkeztem... Most egy ezeréves pick-upot vezettem. Böszme nagy benzinmotor mozgatta,tehát nem volt lusta... Megnéztem a papírjait, 5 tonnáig terhelhető... Erre vajon jó a jogsim?
Este még erőltettek egy vacsorát, de egy görög salátának a felét tudtam nagy nehezen leküzdeni.. Tele volt feta sajttal, ami nagyon jól nézett ki, de igyekeztem kikerülni...
Késő estére értem vissza Emőkéhez. Lepakoltam, lezuhanyoztam és felborultam, mint a büdösbogár... Másnap tízig aludtam... Ébredés után realizáltam, hogy az orrom és a nyakam szénné égett a négy nap alatt... Még szerencse, hogy a pólómat nem vettem le...
Most kezdődhet a pihenés... péntekig, mert akkor indulok három napos amazóniai Vegetarismo szertartásra. Addig is diéta... semmi só, semmi koffein, csak friss zöldség, gyümölcs. Csirke és hal rendben, cukor, túlérett banán nincs rendben. Semmi citrusféle, alma, savas étel, ital... Hát túlélem, de nem gondolom, hogy ez lesz a fő menü az élet hátralévő részében...
